Az oldal jelenleg teszt üzemmódban fut.
2024. Március 28. Csütörtök, Gedeon
BÉBIÉTEL HÁZILAG
Mire figyeljünk, ha házi bébiételt szeretnénk csinálni?

Az anyatej az, ami a legjobb táplálék egy gyermek számára,de hat hónapos korától kezdve megismertethetjük vele a különböző ízeket, elkezdhetjük a hozzátáplálást.

Ma már rengeteg  féle boltban kapható létezik, mégis a legjobb az, ha saját magunk készítjük el az ételeket, mert így biztosak lehetünk benne, hogy mit tartalmaznak.

Eleinte érdemes  folyékonyabb állagú püréket készíteni, majd pedig fokozatosan áttérni a szilárdabb állagúakra.6-7 hónapos kora után, már többféle ételt is megehetnek a babák.

Amikor elérték ezt a kor, már adhatsz neki szilárdabb ételeket is. Például nagyobb darabokra, kockára vágott gyümölcsöt,zöldséget. Azután, hogy saját kezével is megfogja az ételt, igazi szórakozás lesz az etetés. Adj a babádnak egy kanalat, ezzel ő is kipróbálhatja azt, amit tőled lát.

7-9 hónapos korig érdemes pépes főzelékeket , utána pedig már vagdalt ételeket adni a babának. De ha ő már hét hónaposan szívesen rágcsál főt répát, akkor kilenc hónapos korában  szendviccsel is kedveskedhetsz neki.

Azonban arra figyelni kell, hogy minél hamarabb rá kell szoktatni a gyermeket a szilárd ételekre, mert minél több ideig kap folyékony püréket, annál nehezebben fog rászokni a szilárdra.

Bármilyen állagú ételt is adsz neki, fontos, hogy vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag legyen .Ugyanis, ahogy csökkentjük a baba tejadagját, úgy kell növelni a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek mennyiségét.

Fontos a vas, a kalcium, a C- illetve A-vitamin (béta-karotin néven találod meg a termékismertetőn) és az omega-3 savak a baba számára.

Az otthoni bébiétel készítés nem nehéz, gyorsan el lehet készíteni, azonban néhány dologra oda kell figyelni:

1.A felhasznált alapanyagok (gyümölcs, zöldség) mindig legyen friss, és megbízható forrásból származzon, nehogy permetszerrel legyenek kezelve. Épp ezért érdemes bio élelmiszereket vásárolni, ha van rá lehetőségünk.

2. Még mielőtt nekikezdenénk a munkának, mossuk meg alaposan az alapanyagokat. Ide tartoznak a használni kívánt eszközök is  (edények, kanalak, tálak stb.). Ezeket fertőtlenítsük és használat közben is többször öblítsük át folyó vízzel. De feledkezzünk meg a kezünk tisztaságáról sem. Darabolás előtt a már meghámozott alapanyagokat újra mossuk meg. Lényeges, hogy előtte, mert különben kioldódhat a bennük lévő vitamin.

3.A bébiételnek szánt gyümölcsöket, zöldségeket csak párolni szabad, főzni sosem. Ezt úgy kell csinálni, hogy egy kevés víz hozzáadásával az alapanyagokat alacsony hőfokon a saját levükben pároljuk puhává. Ugyanis, ha magas hőfokon főzzük az összes vitamin tönkremegy. Épp ezért a párolás sem lehet hosszú. A kockázott alapanyagoknak elég 6-10 perc, mireliteknek 4-7 perc. Ha fedő alatt hűtjük le a megpárolt kockákat, olyanok lesznek, mintha főztük volna.

4.Másik előnye is van a lefedésnek, ugyanis a vitaminok a fényre is érzékenyek, ezért magát a párolást is végezzük fedő alatt. Ugyanakkor figyelni kell, hogy ne álljanak nyersen sokat az alapanyagok, épp ezért ezeket ne tároljuk, hanem mielőbb dolgozzuk fel.

5.Az ételekhez ne használj se sót, sem pedig cukrot, sem más fűszert. A kicsiknek a zöldségek és gyümölcsök eredeti ízét kell megszeretniük. Az olajokat is csak a párolás végén adjuk az ételhez, és csak éppen forraljuk össze vele. Végül botmixerrel pépesíthetjük az ételt.

6.Legyenek kéznél kis műanyag dobozok, amelyekben lefagyaszthatjuk a kész ételeket. A húst, halat vagy tojást tartalmazó ételeket maximum egy napig tárolhatjuk hűtőben, még a csak zöldséget, vagy gyümölcsöt tartalmazók 3 napig is elállnak. Ha tudjuk, hogy ez idő alatt nem fog elfogyni akkor a maradékot fagyasszuk le, különben ki kell dobni. Fagyasztottat is csak adagonként érdemes tárolni. A kiolvasztott ételeket azonnal fogyasszuk el, és soha ne fagyasszuk újra!

 


<< Vissza a hirekhez