Ha a béranyaság kérdésköre felmerül, az mindig nagy port kavar a közbeszédben, valamint a törvényhozók között is. Sok nő számára ugyanis utolsó lehetőségként szolgálna a béranyaság lehetősége: akik egészségügyi okok miatt képtelenek teherbe esni természetes úton, vagy még a lombikprogram által sem sikerül saját babát kihordaniuk, azoknak végső mentsvárként szolgálna, ha egy kedves rokon vagy vállalkozó szellemű ismeretlen kilenc hónapig „bérbe adná a méhét”, hogy egy másik pár gyermekét világra hozza.

A béranyaság ellenzői azonban számos ellenérvet tudnak felhozni a módszer ellen. Egyik fő aggodalmuk szokott lenni, hogy nem csak azok a nők vennék igénybe a béranyaság lehetőségét, akik esetében orvosilag indokolt lehet az eljárás, hanem olyanok is, akik saját kényelmük miatt nem akarnak végigmenni a terhesség macerájával.

Másik fő probléma, hogy mivel a magyar jogszabályok szerint nem lehet szerződésbe foglalni a megegyezést – hiszen így a magzat egyszerű árucikké válna -, így korántsem biztosított, hogy a kilenc hónap elteltével a baba valóban visszakerül saját, vér szerinti szüleihez. Több történetet is hallhattunk már olyan esetről, hogy a várandósság hónapjai alatt a gyermek annyira hozzánőtt a béranyához, hogy szülés után nem volt hajlandó elengedni a csöppség kezét, akit ő hordott a szíve alatt.  Azonban olyan esetre is volt már példa, hogy a gyermek betegen – testi vagy értelmi fogyatékosként – jött a világra, így viszont az eredeti szülők nem tartottak már igényt a kicsire.

A béranyaság korántsem veszélytelen dolog: egyik eljárási mód szerint a pár női petesejtjeit megtermékenyítik a férfi hímivarsejtjei, amit aztán beültetnek a dajkaanya méhébe. Ha azonban a nő meddő, akkor lehetőség van arra is, hogy a férfi egyenesen a béranyát ejtse teherbe: így azonban kérdésessé válik, hogy ki is számít egyáltalán a gyermek édesanyjának.

 

<< Vissza a hirekhez